Mielőtt feladnád...

Az élet valamiért olyan, hogy újra és újra próbára tesz minket. Már nem is válogat, hogy újabb és újabb kihívások elé állítson, egyszerűen csak ráhelyez a régi, már- már megszokott sínre. Ugyanazok a félelmek, ugyanazok a szorongások, ugyanúgy élet- halál téma, és szép lassan ereszkedsz a gödör mélyére. Ismerős már ez a hely, nem először jársz itt. Ismered a lejtő minden egyes centijét. Tudod, hogy hogyan bukkannak fel az érzéseid és aztán az elfojtásaid. 

Mégis amikor az élet taszít rajtad egyet, úgy érzed, hogy már nem bírsz el többet. Elég volt... s már annyiszor betelt a pohár, hogy nem akarsz egy újabb nehézséggel megküzdeni, nem akarsz az érzelmeid viharába kerülni, nem akarsz a gondolataid rabja lenni újra és újra... és a végén már úgy érzed, hogy nem akarsz már élni se. Mind ismerjük ezt az érzést.

 Elég! 

Azonban mielőtt végleg feladnád, kapaszkodj bele valamibe. Valamibe, ami megtart, ami kisegít, aztán segít és támaszt nyújt, hogy felállj. Ami megtart, mielőtt újra zuhanni kezdenél. Keress valami náladnál jóval nagyobbat, valamit, amiről eltudod hinni, hogy megtud Téged tartani a fájdalmaiddal és minden érzelmeddel együtt.

Vannak élethelyzetek, amiket hit nélkül nem lehet feldolgozni, sem pedig tovább haladni. Szükség van rá, szükség van arra, hogy bízz az életben, s, hogy semmi sem történik ok nélkül. Valami mindig tart és visz tovább. Egy láthatatlan kéz, egy tenyér, amire felfeküdhetsz, megpihenhetsz és haladhatsz tovább.